2008. sze 15.

Human Nature: egy dal három előadásban

írta: monique70
Human Nature: egy dal három előadásban

A Human Nature (Emberi természet) eredetije még Michael Jackson 1982-es, Thriller című lemezén hallható. Ezt írta át, szerintem zseniálisan, a csodálatos amerikai jazzmuzsikus, trombitás, Miles Davis (1926-1991), a jazzvilág egyik legkiemelkedőbb művésze. Rendkívüli kreativitása miatt a jazz Picasso-jának is nevezik.

Michael Jackson-t lehet szeretni, meg kevésbé szeretni, sőt, utálni, de aki ismeri munkásságát, azt hiszem, egyetért velem, ő minden idők egyik legnagyobb szupersztárja a popzene életében. Kevés olyan előadó van a könnyűzenei műfajban, aki egészen a hatvanas évektől napjainkig képes uralni a zenei piacot. Őszintén szólva nekem az 1979-es Off The Wall és az 1982-ben megjelent Thriller című albuma tetszik a leginkább. A Thriller beírta magát a rekordok könyvébe: minden idők legnagyobb példányszámban eladott zenei anyagaként tartják számon. Minden nóta jó rajta! Bár, azt hiszem, ebben benne van bőven Quincy Jones produceri kvalitása is. Sajnos az ezután következők kevésbé vagy egyáltalán nem tetszenek. Úgy, ahogy egy helyes fekete fiúból egy agyonműtött szörny lett...

Az SWV (eszdabljúví :))) rövidítés három hölgyet jelöl: Coco, Taj és Lelee, vagyis a Sisters With Voices triót. A három lány a 90-es évek egyik legnépszerűbb R&B csapata volt. Michael Jackson nótáját Right Here címen adták ki.

Hát, mindenki a saját ízlése szerint döntse el, melyik tetszik a leginkább. Nekem mindegyik :)

És íme egy felhasználói hozzászólás a Youtube-on, az SWV videójához:

"There is NO doubt that the 80's and early 90's was the best music to ever grace our ears... "

No comment. 
 

 

Szólj hozzá

jazz pop miles davis michael jackson 90s 80 as évek 90 es évek 80s human nature rnb quincy jones swv