Kedves Monique!
Először is köszöntelek mint Bak, - két nap van a szülinapjaink között!

Fourplay - tőlük 4 CD-m van, nekem a Larry Carlton korszakuk jön be jobban, bár nagyon tetszik pl Lee Ritenour afrikai ihletésű "smoke 'n' mirrors" lemeze is.
Persze vannak Bob James és Larry Carlton szólólemezeim is.

Ami a Szigetet illeti, úgy tűnik hogy mindössze néhány méter valasztott el bennünket az idei Jamiroquai koncerten, mert én is nem sokkal a keverőpult előtt táncoltam, néhány nálam jóval alacsonyabb rajongó mögött, így viszonylag jól láttam.
A csalódásaiddal is egyetértek, nekem az első 3 lemezük van meg, onnantól nagyon eldiscósodott a zenéjük, hiába a sok sportkocsi sokba kerül...
Viszont én voltam 1999-ben is Jamiroquai koncerten az akkori BS-ben, na az fantasztikus volt!
Még mindig a Szgetnél maradva, a Jazz Színpadnál én is rendszeresen előfordultam az 5 nap alatt, úgy hogy ott is lehettünk egy légtérben.

Billy Cobham tudását illetően teljesen egyetértünk, nekem is ő a numeró egy! Több koncertjén voltam, és persze egynéhány lemeze is megvan (az egyik dedikált!)

Joe Satriani-ról nekem inkább az ő tanítványa, egyik kedvenc gitárosom, Steve Vai ugrik be. Mindkettőjüket láttam a 'G3' koncerten 2004-ben.

Ami a "White boy"-ok által játszott funky zenét illeti, nekem a Wild Cherry-t nem kell bemutatni, hisz a hetvenes években kamaszodtam, és ezekre a zenékre tanultam táncolni, Nekem mondjuk ebben a kategóriában az Average White Band az etalon.

Üdv: Cybercsillagh

Egyet majnem kihagytam: a "Tower of Power" egyike volt a remek funky koncertekben bővelkedő idei év zenei élményeinek!

Ne is mondd, tök ideg voltam, mikor a koncert másnapján kiplakátolva megláttam őket a Millenárison. Borzasztóan sajnálom, hogy kihagytam a koncertjüket... Nem nagyon volt meghirdetve, vagy elaludtam, vagy nem tudom... Legközelebb éberebb leszek :(

Szia, eszembe jutott, hogy pár hónapja a Jazzy fórumban (Soulsession) elkezdtünk amolyan "zenei önéletrajzokat" írni. Gondoltam megosztom veled az enyémet:

Gyerekként szüleim magnószalagjain nőttem fel a '60-as években.
Aztán általános végefelé ('70-es évek elején) éreztem hogy már saját zenei gyűjteményre vágyok és kikönyörögtem, hogy a két hatalmas csöves AKAI szalagos magnó egyikén saját kedvenceket kezdhessek el felvenni a rádióból (a Middle of the Road volt az első).
Középiskolában aztán jött minden: dobolni tanuló osztálytárs révén Billy Cobham, nyitott gondolkodású zenetanárunknak köszönhetően pl Bartók (persze Emerson Lake & Palmer feldolgozásban), Pink Floyd a rádióból, a Pasaréti úti VASAS discóban (ahol 10 éven át versenyszerűen vívtam) pedig olyanokra tanultunk táncolni (és csajozni) mint Average White Band, KC & Sunshine Band, és társaik.
Aztán jött a miskolci egyetemváros (70-es évek végefelé), és a kollégiumi zenei élet: Santana, Supertramp, Yes, Jethro Tull, Mahavishnu, Chick Corea, Al Di Meola, Vangelis, és persze a Zeppelin korszak.
Utánuk pedig jött egy másik nagy kedvenc, Andreas Vollenweider, meg olyanok mint Sade, Herbie Hancock, John McLaughlin, Jean Luc Ponty, és az Incognito.
...valamint Dimenzió klub Dés Laciékkal a Marczibányin.
Az utóbbi évtizedben pedig már egyre több a jazz (Pat Metheny, Larry Carlton, Ronny Jordan, Brian Bromberg, Richard Bona, Joe Sample, Bob James, De Phazz, Re:Jazz,... a teljesség igénye nélkül) - miközben persze még mindig szeretek rockra tombolni és funkyra táncolni! Így aztán a tavalyi nyári szabadságom központi eleme nem volt más mint az a fantasztikus egy hét a Szigeten! :)
[itt jegyezném meg hogy persze ez az idén sem volt másként: 5 nap a Szigeten :) ]

Szia! Örülök, hogy írtál! Akkor Te is végigmentél a zenei "törzsfejlődésen", látom... :))) Én viszonylag "mindenevő" vagyok, valószínűleg azért, mert a bátyám ízlése eléggé hatott rám gyerekkoromban, aztán a későbbiekben, mikor már kamaszodtam, az akkori barátaimmal leginkább fekete zenét, elsősorban soul-t és funky-t hallgattunk. Igazából az én fülem erre "áll rá" a leginkább. Jazz-t kb. 15 éve hallgatok, de abból is inkább a "light-osabb", kicsit populárisabb smooth jazz és a lounge, ami érdekel. Larry Carltonról jutott az eszembe, hogy most, hazafelé hallgattuk a kocsiban a Kid Gloves c. nótáját :) Andreas Vollenweider-t én is szeretem, még valamikor a 90-es években a Pecsában volt egy koncertje, amin voltam a tesómmal, nagyon tetszett, csak kockásra ültem a padlón a fenekem (mindannyiunkat "leparancsolt" a földre, törökülésbe :))Azt hiszem, az igazi jazz-re én nem vagyok elég érett, ez abból is látszik, hogy a komolyzenében is nem Mozartért és Wagnerért, hanem a barokk zenéért (Vivaldi, Bach, Albioni, Handel) és persze Beethovenért rajongok. Pedig tanultam zenélni 5 évig, 10 évig kórustag voltam, és látod, mégis... Ettől függetlenül lenyűgöz Wes Montgomery gitárjátéka, de inkább Lee Ritenour-t, George Benson-t, Norman Brown-t, a basszisták közül Stanley Clarke-ot (Stanley Clarke/George Duke projekt ifjúkoromat idézi :) és Marcus Miller-t hallgatok. Odavagyok James Ingram, D-Train, Phil Perry, Philip Bailey, Charlie Wilson (Gap Band), Barry White, Patti Austin hangjáért. Mikor tini voltam, akkor a Montana Sextet-re, Koxo-ra, Nu Shuz-ra, Five Star-ra, Janet Jackson-ra meg a Midnight Star-ra buliztunk, ekkor ez volt dizsi :)) De még mindig imádom ezeket hallgatni. És persze KC-t is, Sade-t is, Herbie Hancock-ot is, naná! Amit a legjobban szerettem, az a Brothers Johnson-tól a STOMP.

Az AKAI szalagos magnóról jutott eszembe, hogy a tesómnak is volt olyan, milyen jól szólt, nem? (Mármint erősítővel és hangfallal, persze.) AKAI GX 4000-es vagy 4000D-s, már nem emlékszem. Aztán később vett egy Revox-ot is, de az akkor már eléggé kivénhedt állapotban volt :)Hát, ő manapság már "csövezik" (high-end) :))Van egyébként Nógrád megyében, Terényben egy szalagos magnó múzeum, múltkor ott voltunk, de éppen zárva volt... Majd legközelebb.

Én is örülök hogy írtam ;)
Ami a jazz-t illeti én főleg fúziós jazz-en nőttem fel (70-es évek jazzrock-ja) és most is a stílusok keveredése hoz leginkább lázba: jazzfunk, acid jazz, stb.
Vollenweider koncerten én már háromszor voltam, de földön még nem kellett érte ülnöm (bezzeg a Szigeten bizony nem ritka az ilyen igénybevétel).
Stanley Clarke & George Duke Project, na igen, és mekkora koncertet adtak így együtt 2006-ban a Millenárison! :)) Ha pedig Stanley Clarke-hoz még hozzáadjuk az általad is emlegetett Marcus Miller-t illetve Victor Wooten-t, akkor máris a ránk váró októberi SMV koncertnél járunk! (már megvan a jegy! :))
Philip Bailey-től van egy CD-m amit nagyon szeretek: "Soul on Jazz".
Most rohannom kell, folyt.köv... gondolom :)

Én is imádom a Brothers Johnson-tól a Stompot. Nem utolsósorban Louis Johnson basszusgitár játéka miatt. Egyszerűen zseniális, nem hiába tartották/tartják a világ egyik legjobb basszusgitárosának. Session zenészként rengeteg albumon játszott, Michael Jacksonnal, Quicny Jones-zal, George Bensonnal, stb. Mellesleg Larry Graham mellett, ő a slap technika egyik atyja.

Szia Adam!
Igen, elképesztő, milyen jól basszusozik! Na, a következő bejegyzésem a Stomp lesz, már látom :)) És akkor ott megmutatjuk azt a bizonyos részt, ahol megcsillantja tehetségét :) Azt szeretem ebben a korszakban (70-es, 80-as évek), hogy igazi hangszerek szóltak (volt, hogy egész szimfonikus zenekar. Lásd: Quincy Jones), volt felépítése a nótáknak: volt eleje, közepe és vége és 20-30 év után is meghallgathatók, sőt! Lehet, hogy leragadtam, de a mai nóták csak töredékét vagyok képes élvezettel meghallgatni.